A Magyar Heraldikai Társaság tagjaként címereket tervezek, címereket festek.

A címertan vagy más néven heraldika, elnevezését a heroldokról kapta, akik a címerek első középkori művelői voltak. A címer általában pajzson viselt, színes jelvény, melyet egy család vagy intézmény, önmaga jelölésére használ, állandó és örökletes jelleggel. A címerek létrejötte szoros összefüggésben volt a lovagság kialakulásával, a lovagi hadviseléssel és a lovagi kultúra elterjedésével. Ha valaki a címerekkel foglalkozik, a középkor lovagi hangulat érinti meg.

A címertervezés a hagyományokra épülő, szigorú szabályokat alkalmazó címertan tudomány része.

Ezért csak a szabályok adta lehetőségeken belül lehet címert tervezni.

Ellentétben a logóval, ahol csak az ízlés szab tág határokat. Ennek ellenére sok hozzá nem értő készít rossz és címernek nem nevezhető címer imitációkat, egy kis rajztudással vagy anélkül – mert ma már az sem kell – hisz ott a számítógép.

A címertervezés és a címerfestés valamikor komoly kézműves hagyományokra épült, megbecsülték, tisztelet övezte alkotóikat. Címert nem csak családok, hanem intézmények, iskolák is használtak, használnak ma is külföldön.
A teljesség igénye nélkül megemlíteném néhány elterjedt felhasználásukat.
Az ajándékozó okirat a pergamenre festet címer, a „kutyabőr”, a nemesi családok nagy becsben őrzött tulajdona volt. A címert a pajzson kívül a zászlón is feltüntették. Elterjedt a levelezésben is, ahol a borítékon és a levélpapíron egyaránt alkalmazták. Régen a címerről nagyméretű táblakép készült olajjal megfestve szélein a község nevezetességeinek ábrázolásával, a tanácskozó terem falát díszítve.
Ezekből szeretnék néhányat visszahozni, megmenteni a jövőnek.
Mennyivel színvonalasabb ajándék, egy a megajándékozandó személyről készített, a címert és az ajándékozó nevét is megörökítő rajz, a mai jellegtelen okleveleknél. És lehetne sorolni tovább a lehetőséget.